A Pathway egyik nagy előnye, hogy nem csak szeptemberben lehet elkezdeni, hanem mind a három szemeszter alatt indulnak új 101 csoportok. Nyugat-Afrikában ez az első félév, amikor a 14 hetes félévek helyett két 7 hetes blokkban végzik el a diákok a PC101 és a PC102 kurzusokat, és egy teljes, 14 hetes félév alatt a PC103 és az első a választott szakjukhoz tartozó kurzust. Ez egy izgalmas változás a misszionáriusoknak is, és kihívás a diákok nagy részének is. Sokan közülük nem fejezték be a középiskolát, vagy már hosszú ideje nem tanultak szervezett keretek közt, és megkopott a tudásuk. Gyakran az angol nyelven való tanulás is kihívás. Szerencsére a mostani, libériai csapatomnak a nyelv nem jelent gondot.
Az első gyűlésen a 18 diáknak pont a fele, 9 fő vett részt. Ez nem olyan meglepő, pláne, hogy pont lehalt a rendszer, és aki valamiért nem volt a WhatsApp csoportunkban, vagy nem látta az e-mailjeit, az nem tudta, hogy milyen linket használjon. A 9 diák, akik viszont részt vettek az órán, nagyon aktívak voltak. A legtöbbjük már bőven a második heti feladatokat csinálja, és felkészülten jöttek a gyűlésre is.
Mindent egybevéve nagyon jó első hetünk volt. Ami számomra egy nagy tanulság volt, hogy a közös kultúra mennyire össze tudja kovácsolni a csapatot az első pillanattól kezdve.