Szóval ma böjti és bizonyságtételi vasárnap volt Kispesten is. Gondolkoztam, hogy akarok-e bizonyságot tenni, de aztán arra jutottam, hogy ma mások bizonyságára van szükségem. Volt Angelikának egy mondata, amiben egy pici nyelvtani hiba (Angelikának nem a magyar az anyanyelve) elgondolkoztatott: amikor elkényelmesedünk, akkor hajlamosak vagyunk eltávolodni Istentől, és amikor elkényelmeskedjük a dolgokat, akkor magunknak kövezzük ki a kényelmes utat, ami nem Hozzá vezet vissza.
Ildi arról beszélt, hogy a gyerekek agya olyan, mint a szivacs, és a felnőttek példáját szívja be. Ahogy végignéztem a fiataljainkon, a FEFeken és a már nem E-ken (Fiatal Egyedülálló Felnőttek), és felidéztem a beszédeiket, tanításaikat, a régebbi lelki üzeneteiket, és meg kellett állapítsam, hogy Ildinek igaza van. Azok vannak itt önszántukból és lelkesen, akik magukban szívták az evangélium szeretetét az őket körülvevő felnőttek közvetítésével. Néha hoznak rossz döntéseket, és néha még kell nekik egy kis segítség és támogatás, de kezdenek autonóm emberekké válni, akik lehet, hogy nem illenek a világba, de csak azért, mert ők jobb dolgokra vannak tartogatva. Ők a jövő, és ők sokszor a hajtóerő a jelenben. Ott vannak, és képesek arra, hogy jól döntsenek. Ők rendben vannak.
Vilmos bizonyságából a fenti idézeten kívül az ragadt meg, hogy többek közt azért jöttünk a földre, hogy megtanuljuk, hogy mi a hit. Ez nagyon összecsengett a pátriárkai áldásom egyik mondatával, ami mindannyiunkra igaz. Mi azért vagyunk itt, mert azt választottuk, hogy megtanuljunk hit által élni. Persze, nem biztos, hogy ez mindenkinek sikerül, de mindannyiunknak lehetősége van ezt megtanulni – és ami fontos, sohasem késő megkezdeni az ezirányú tanulmányainkat.
So This Woman 