Pont 25 éve a mai napon bepakoltuk a csomagjainkat a mini-buszokba, és harmadszor, és eddig utoljára, megtettük a Provo-Salt Lake City utat. Végre vége volt az MTC-nek, öt hét után elbúcsúztunk a más lágotatóközpontba tartó társainktól, tanárainktól, a menzán Rékától, és nekivágtunk a Templom térnek. Nem a kispestinek, bár az is nagyon szép, hanem annak az egy háztömbnek, amiz egyház területileg legkisebb, kulturálisan legszínesebb missziója volt, és maradt mind a mai napig: a Utah Salt Lake City Temple Square missziónak.
Ahogy megérkeztünk, betereltek minket az északi látogatóközpontba, ahol mindegyikünkről készült egy fénykép a misszióelnökkel, és egy a cseretáblára, aztán bementünk egy terembe, ahol már ott vártak a trénereink.
Ima és néhány bátorító gondolat után Snow elnök bemutatta az új társakat egymásnak. Én szokás szerint rendkívül mázlista voltam, mert a lehető legjobb trénert kaptam, Sister Crespót. Crespo egy öt nyelven beszélő, megállíthatatlan, fantasztikus energiával rendelkező spanyol lány volt. Rendkívül intelligens, hatalmas bizonysággal, igazi perpetum mobile volt. Pont amire szükségem volt.
Pillanatokon belül a Tér közepén találtam magam, ahol gyors egymásutánban tartottunk két túrát. Crespo gondosan cserélgette, hogy melyikünk miről beszélt, és miután megállapította, hogy tudtam a túra szövegét, a második túránk után megkérdezte, hogy ott hagyhat-e, mert nagyon kellene spanyolos. Mondtam, hogy persze, majd maximum hozzácsapódok valakihez, de ez nem történt meg, mert ahogy bementem a látogatóközpontba, a pultnál álló sister megkérdezte: “Te vagy a magyar sister? Van egy magyar család, a Christus szobornál várnak.” Így történt, hogy az első napomon önállóan vezethettem egy idegenvezetést egy magyar családnak. Aznap még egy “magyar” túrám volt: egy magyar származású család fia készült az MTC-be, hogy utána Magyarországon szolgáljon.
So This Woman 