November! (És egy Halloween recap)

Hihetetlen, hogy máris vége az októbernek! Hirtelen vége van a “Magyarországon nincs Halloween, Mindenszentek van!” hőbörgésnek, mintha a tegnapi nap meg sem történt volna. Pedig megtörtént, és az egyházközségünk fiataljai egy nagyszerű programot raktak össze nekünk! A kérésük az volt, hogy hozzunk az alkalomnak megfelelő finomságokat, és jobbnál jobb sütik kerültek az asztalra, Tami töltöttContinue reading “November! (És egy Halloween recap)”

Nemzeti ünnepünk margójára

Nem, nem mondanám, hogy büszke lennék arra, hogy magyar vagyok. Ez csak úgy megtörtént velem. Magyar anyanyelvű, az akkori Magyar Népköztársaság fővárosában élő, magyar állampolgárok gyermekeként, magam is magyar állampolgárként születtem. Én nem tettem ezért semmit. Nem az én érdemem. Még csak nem is a szüleimé. Sokkal inkább a két gyakorlatilag németajkú, cseh és dunaiContinue reading “Nemzeti ünnepünk margójára”

Throw Back Thursday – Brassó és Bukarest Part 1.

Tavaly nyáron Brassóban jártam (életemben először), és Bukarestben, immáron negyedszer. Brassó gyönyörű, Buki pedig valamiért másért a szívem csücske. Valahogy megérint a balkáni nagyváros hangulata. És egy hónap múlva pont Brassóban leszek! Utána meg Bukarestben.

Vasárnapi gondolatok – Böjt és egyebek

Szóval ma böjti és bizonyságtételi vasárnap volt Kispesten is. Gondolkoztam, hogy akarok-e bizonyságot tenni, de aztán arra jutottam, hogy ma mások bizonyságára van szükségem. Volt Angelikának egy mondata, amiben egy pici nyelvtani hiba (Angelikának nem a magyar az anyanyelve) elgondolkoztatott: amikor elkényelmesedünk, akkor hajlamosak vagyunk eltávolodni Istentől, és amikor elkényelmeskedjük a dolgokat, akkor magunknak kövezzükContinue reading “Vasárnapi gondolatok – Böjt és egyebek”

Bacon és Guac

Szóval még mindig nem tudok rajzolni. Halapenyó itt volt a hétvégén, és letámadtuk a kínai boltokat a környéken. A közelben van egy, ami épp bezárni készül, és egy vadonat új, mind a kettőben jó minőségű cuccokkal, és ezért a kínaiakhoz képest talán egy picit magasabb árakkal, de a nagyáruházaknál olcsóbb választékkal. Az új kínaiban nagyobbContinue reading “Bacon és Guac”

Vasárnapi gondolatok – Szerencsés vagyok

Luca sok mindenről beszélt, ami arra vezetett vissza, hogy milyen “szerencsések” is vagyunk mi. Ismerhetjük az evangéliumot, és megkaphatjuk Mennyei Atyánk segítségét, hogy haladjunk, és boldogok legyünk. Többek közt, ezt már én teszem hozzá, a parancsolatokkal segít minket a megfelelő úton haladni. És ami a legfontosabb: nem kell tökéletesnek lennünk a boldogsághoz. Sőt! Nem isContinue reading “Vasárnapi gondolatok – Szerencsés vagyok”

Az Archívumból: Sajtos korong

Édesapám talált egy sajtos tallér receptet a Faceook-on. Mivel nagy sajtos tallér rajongó, és évek óta vágyik a nagy, kerek tallérokra, ami régen a majális és a szülinapi zsúrok elengedhetetlen tartozéka volt, átküldte nekem a linket. Miután elolvastam a receptet, rájöttem, hogy majdnem minden van hozzá itthon.  Majdnem. Úgyhogy kis változtatásokkal készült el életem elsőContinue reading “Az Archívumból: Sajtos korong”