Kezdjük azzal, hogy nem mindenhol van Valentin nap ma, Ortodox keresztények július 6-án és 30-án ünneplik Szent Valentin mártírt, aki ma már elvész a sok szívecskés csoki, plüss maci, és szusi vacsorás foglalások tömegében.
Kezdjük ott, hogy Szent Valentin kapásból valószínűleg három különböző ember volt: egy római pap, egy itáliai püspök, és egy afrikai vértanú. Az első kettő közben lehet, hogy ugyanaz a személy, két külön legendával. Mindenesetre a katolikus mártírok közt csak egy Szent Valentin szerepel. Ezen a hármon kívül, akik február 14-hez kötődnek, még több mint fél tucat Valentin nevű szentje van a Római Katolikus Egyháznak, sőt, ott van Szent Valentina is. Keletebbre nézve még több Valentin nevű szenttel találkozunk. De maradjunk most a ma ünnepelt szentnél, akit Magyarországon hivatalosan Szent Bálintként tisztelnek.
Amit a legendáriumából tudunk, az az, hogy II. Claudius császár parancsára 269-ben fejezték le. Hogy hogyan lett az emléknapjából a szerelmesek ünnepe? Erre is több válasz van. Az első, egy Bálint által elvégzett csodás gyógyításhoz kapcsolódik, amikor meggyógyította egy római bíró/tiszt/tisztviselő vak gyámleányát, akinek szóló utolsó üzenetét úgy írta alá, hogy “a Te Valentinod”. Egy másik legenda szerint a császári parancs ellenére összeadott keresztény párokat. Az egyik történet szerint ezt azért tette, hogy megóvja a keresztény férjeket a besorozástól, egy másik szerint csak azért volt a tiltás, hogy a kereszténység szépen lassan kihaljon. Az ifjú házasoknak pergamen szíveket adott emlékeztetőül.
A pergamen szívecskék és az utolsó levél aláírásából keletkezett az a hagyomány, ami hozzánk ebben a modern formában már az angolszász országokból jutott el, hogy a szerelmesek egymást kérték meg, hogy legyenek egymás valentinjai. A misszióm alatt szerintem több száz ilyen kis valentin kártyát töltöttem ki és ajándékoztam a többi misszionáriusnak, és én is egy zsákra valót kaptam a két Salt Lake City-ben töltött február alatt.


















