-
Keddi kaja 1.
Aki már látta a fényképemet, az biztos kitalálta, hogy szeretek enni. Elég kiváncsi és nyitott vagyok mindenféle ételre, amihez hozzájárult az is, hogy a missziómon a világ minden tájáról voltak nővérek, és lehetőségem volt mindenféle konyhát kipróbálni, a norvégtól a filipinón át egészen a nyugat-afrikaiig mindent. Megkóstolhattam számomra ismeretlen alapanyagokat és fúszerkombinációkat. Így teljesen egyértelmű, Read more
-
Töredék
Oly korban éltem én e földön, mikor a Nemzeti Múzeum vezetőjét eltávolították, mert ismerte a törvényt, és aszerint vezette az intézményét; mikor fotósorozatoktól akarja a kormány megvédeni a gyerekeket, ahelyett, hogy a szüleiknek adnák a döntés jogát; mikor a független sajtót a szuverenitás védelmében (wtf is that) ellehetetlenítik; mikor centivel mérik a könyvesbolt távolságát a Read more
-

Egy átlagos vasárnap a missziómon
Sokszor kérdezték már tőlem, hogy hova jártunk istentiszteletre a Templom téren. A válasz: a Templom téri misszió a saját egysége volt. Snow elnök az egyik moziteremben tartott egy tanítást az úrvacsora után, Winwood elnök idejében pedig a Joseph Smith Emléképület kápolnájában volt egy rövid úrvacsorai gyűlésünk. A közös mind a kettőben az volt, hogy piszok Read more
-

25 éve Salt Lake City-ben
Pont 25 éve a mai napon bepakoltuk a csomagjainkat a mini-buszokba, és harmadszor, és eddig utoljára, megtettük a Provo-Salt Lake City utat. Végre vége volt az MTC-nek, öt hét után elbúcsúztunk a más lágotatóközpontba tartó társainktól, tanárainktól, a menzán Rékától, és nekivágtunk a Templom térnek. Nem a kispestinek, bár az is nagyon szép, hanem annak Read more
-
Pumpkin Spice Szirup
Többen kérdezték, hogy hogyan készítem a Pumpkin Spice szirupomat. Először is a fűszerkeverék receptje, amit a süteményekbe is teszek, természetesen mindent őrölve: 3 evőkanál fahéj2 teáskanál gyömbér2 teáskanál szerecsendió1 teáskanál szegfűbors1,5 teáskanál szegfűszegEbből egy kis üvegre való lesz, jól záródó fűszertartóban elég sokáig megőrzi az aromáját. Ebből készül a szirup: 2/3 csésze barnacukor1/2 csésze kristálycukor1 Read more